Rebecca Yarros: Nézz az ég felé

Velem és Rebecca Yarros magyarul a napokban megjelent kötetével valami hasonló történt.

Öt évvel ezelőtt az Eyes Turned Skyward annyira levett a lábamról, hogy kedvenc olvasásélményeim egyikévé vált. Az írónő stílusát roppant olvasmányosnak találtam, a történet teljesen magával ragadott, a cselekmény pedig nem semmi érzelmi hullámvasútra ültetett. Teljes szívvel szerettem mindkét, nehézségekkel küzdő, ám belső erőről tanúbizonyságot tévő főszereplőt, és eszeveszettül drukkoltam, hogy a szerelmük minden nehézséget le tudjon győzni, hiszen annyira megérdemelték a boldogságot. Számomra akkor ez egy léleksimogató pozitív boldogság csomag volt könyvalakban.

Így aztán ennyi idő elteltével kissé félve vágtam neki a fordítással való újrázásnak. Tudtam, hogy new adult műfaj, amit pár éve úgy imádtam, mára számomra kicsit veszített a vonzerejékből, ráadásul mostanság inkább a kissé szokatlanabb sztorik gyakorolnak rám nagyobb hatást, ugyanakkor itt most egy hatalmas kedvencemről volt szó. És szerencsére szó sincs arról, hogy ezt a csodaszép fényes almát az idő megposhasztotta volna. Igen, picit ráncosabb, egy-két részletét talán már nem fogyasztottam olyan jóízűen, de összesenjében örülök, hogy nem passzoltam a lehetőséget.

A váltott nézőpontban íródott szöveget továbbra is kellemesnek és gördülékenynek találtam, de most abszolút tudatában voltam, a szerző milyen ügyesen fokozta az izgalmat azáltal, hogy igen óvatosan csepegtette a szövevényes háttér részleteit felfedő információkat. Jagger és Paisley karaktere újfent képes volt rabul ejteni a szívemet. A nehézségeik ellenére tanúsított erejük előtt még mindig csak fejet tudok hajtani, a fejlődésüket pedig ezúttal talán még figyelemre méltóbbnak találtam.

Ugyanakkor ez alkalommal sokkal inkább felfigyeltem a szinte már unalomig ismert klisékre és a mozis nagyjeleneteket idézően eltúlzott pillanatokra is. Ám egyáltalán nem ezek miatt éreztem úgy, hogy már nem tudom olyan tökéletesnek tartani a sztorit, mint egykoron. Az én szememben a valódi problémát a félreértések és kommunikációs hézagok jelentették. Imádtam, ahogyan a főhősök többnyire igyekeztek nem rögtön a legrosszabb feltételezét levonni, hanem bizalommal lenni a másik iránt, illetve, hogy bizonyos kérdésekben mennyire megnyíltak a másik felé. Épp ezért rettentően dühített, hogy más, igencsak fontos dolgok kapcsán titkolóztak, sőt, egyenesen kerülték a nyílt és őszinte kommunikációt. Ami vicces, hogy engem, aki ezer lángoló nap tüzével képes utálni a szerelmi háromszögeket, még így, második olvasatra sem zavart ez a motívum. El tudtam hinni, hogy az esendő embereket a fájdalom és a szeretet kettőse tévútra vezetheti.

Ami nem volt tévedés, hogy ismét bizalmat szavaztam ennek a regénynek. A Nézz az ég felé még öt esztendőnyi változással később is képes volt megérinteni a szívemet és néhány órányi kellemes kikapcsolódást nyújtani.